Bányászat nyílt területen (liberalizált tevékenység):
- a bányatelek megállapítását követően az ásványvagyon feltárása és kitermelése, valamint a kitermelés szüneteltetése
- a meddőhányó hasznosítása
A tevékenységhez külön engedély szükséges!
A tevékenységhez bejelentés NEM szükséges!
Engedélyező hatóság: Bányafelügyeletként és az állami földtani feladatokat ellátó szervként a Kormány a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálatot (a továbbiakban: MBFSZ) , továbbá a Baranya, a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Pest és a Veszprém Megyei Kormányhivatalt (a továbbiakban együtt: kormányhivatal) jelöli ki. A kormányhivatalok illetékességi területét és székhelyét a 161/2017. (VI. 28.) Korm. rendelet 1. melléklet tartalmazza.
A kormányhivatal bányafelügyeleti és állami földtani feladatköreinek gyakorlásával összefüggésben a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 2. § (1) bekezdés f)-h) pontjában meghatározott, valamint a törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési hatásköröket szakmai irányító miniszterként a miniszter gyakorolja.
A kormányhivatal bányafelügyeleti hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyekkel összefüggésben a Ksztv. 2. § (1) bekezdés e) és f) pontjában, valamint kizárólag ezekhez kapcsolódva a Ksztv. 2. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott hatásköröket az MBFSZ gyakorolja. A kormányhivatalok bányafelügyeleti és állami földtani hatósági feladatait érintően felügyeleti szerv az MBFSZ.
A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben - a 4. § (2) bekezdésében, az 5., 6. és a 10. §-ban foglalt kivétellel - a kormányhivatal jár el. A MBFSZ bányafelügyeleti és állami földtani feladatokat ellátó szervként hatósági ügyekben országos illetékességgel jár el. Döntése kizárólag közigazgatási perben támadható meg. Több kormányhivatal illetékességi területét érintő, a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó ügy esetben az eljáró kormányhivatalt az MBFSZ elnöke jelöli ki.
A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény által nemzeti emlékhellyé nyilvánított kegyhelyen, valamint annak 5 km sugarú környezetében - a kegyhely méltóságának megőrzése érdekében - külfejtéses művelésű bányatelket csak akkor lehet megállapítani, horizontálisan bővíteni vagy a megállapított bányatelken feltárási, kitermelési tevékenységet folytatni, ha azzal a bányatelek fekvése szerinti fővárosi és megyei kormányhivatal kulturális örökségvédelmi szempontból egyetért. Egyetértés hiányában a bányafelügyelet az engedély, műszaki üzemi terv jóváhagyása iránti kérelmet elutasítja.
Engedélyt előíró jogforrás: 1993. évi XLVIII. törvény
161/2017. (VI. 28.) Korm. rendelet
Szolgáltatás piacfelügeleti hatóság által vezetett internetes nyilvántartás: https://www.kormanyhivatal.hu/hu
Környezeti hatásvizsgálat köteles tevékenységek:
Egyéb bányászat (kivéve az önállóan létesített ásványfeldolgozó üzemet)
a) 25 ha területnagyságtól külszíni bányászat esetén,
b) védett természeti területen külszíni bányászat esetén méretmegkötés nélkül.
A környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőség előzetes vizsgálatban hozott döntésétől függően környezeti hatásvizsgálatra kötelezett tevékenységek:
Egyéb bányászat kivéve az önállóan létesített ásványfeldolgozó üzemet méretmegkötés nélkül.
Engedélyező hatóság: A területileg illetékes - környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság engedélye. Területi környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságként megyei illetékességgel - e bekezdésben foglalt kivétellel - a megyei kormányhivatal jár el. Budapest főváros és Pest megye területére kiterjedő illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal ár el. A környezetvédelmi hatáskörben eljáró megyei kormányhivatal (a továbbiakban: területi környezetvédelmi hatóság) és a természetvédelmi hatáskörben eljáró megyei kormányhivatal (a továbbiakban: területi természetvédelmi hatóság), (a továbbiakban együtt: a területi környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság) különös illetékességgel a 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 3. melléklet szerinti esetekben jár el.
Engedélyt előíró jogforrás: 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet
71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet
Szolgáltatás piacfelügeleti hatóság által vezetett internetes nyilvántartás: https://www.kormanyhivatal.hu/hu